Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának fenntartását, ellenállóképességének növelését, a gazdasági növekedéshez való fenntartható hozzájárulásának biztosítását és a rendelkezésére álló eszközökkel a Kormány gazdaságpolitikáját.
Korábbi kiemelt közlemények
Tisztelt Látogatónk!

Tájékoztatjuk, hogy honlapunk átmenetileg szűkített tartalommal érhető el. Kiemelt közleményeinket és elérhetőségeinket jelenleg is zavartalanul olvashatja. Honlapunk hamarosan ismét teljes körű tartalommal működik.

Közlemény a Monetáris Tanács 2021. november 30-i üléséről

A Monetáris Tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. Meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását, ugyanakkor aktuális ülése keretében a kamatfolyosó kiszélesítéséről és aszimmetrikussá tételéről döntött. Ennek értelmében a Monetáris Tanács december 1-i hatállyal az O/N jegybanki betét kamatát 1,60 százalékra, míg az O/N és az 1 hetes fedezett hiteleszköz kamatát 4,10 százalékra emelte.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. A Monetáris Tanács novemberi kamatközleményében jelezte, hogy az elmúlt időszakban felerősödtek az olyan rövid távú pénz- és árupiaci kockázatok, amelyekre gyorsan és a szükséges mértékben kíván reagálni a jegybank. Az egyhetes betéti eszköz kamata az elmúlt hetekben az alapkamat szintje fölé emelkedett. A kamatfolyosó kiszélesítése és felfelé aszimmetrikussá tétele szervesen illeszkedik a monetáris politika új szakaszának stratégiájába. Az árstabilitás elérése és fenntartása érdekében kiemelten fontos, hogy a jegybank számára elegendő mozgástér álljon rendelkezésre, biztosítva a gyorsan változó környezetből fakadó kockázatok hatékony kezelését.

Budapest, 2021. november 30.
MAGYAR NEMZETI BANK
MONETÁRIS TANÁCS